2017. augusztus 22., kedd

Korlátozom blog- és facebook bejegyzéseimet

Augusztus 20-a után néhány hónapra felfüggesztem a blogbejegyzésimet, csak alkalmanként fogok anyagokat írni. Nem halok meg, nem vonulok börtönbe, nem lettem írástudatlan, nem csömörlöttem meg az írástól. Mindössze arról van szó, hogy évek óta foglalkozom a trianoni békediktátum igazságtalanságával, és azzal, hogy az emberek egyszerűen nincsenek tisztességesen felvilágosítva a lényegről és az igazságról. A románok már most nyiltan készülnek 2018. december 1. körüli hatalmas ünnepségekre. Ugyanis száz évvel ezelőtt volt az, hogy - szerintük - a románok Gyulafehérváron kinyilvánították akaratukat, hogy Erdélyt és a Partiumot csatolják Moldvához és Havasalföldhöz. Ebben az időben román katonai megszállás alatt volt Erdély és a Partium. Ilyenkor nem nehéz találni embereket, akik bármire hajlandóak némi előnyért! Ez a gyulafehérvári összejövetel is így jött létre. Az antant egyébként is megegyezett titkosan 1916-ban a Román Királyság akkori politikusaival, hogy forduljanak szembe addigi szövetségesükkel, az Osztrák-Magyar Monarchiával, és megkapják a Magyar Királyságból az egész Erdélyt, az egész Partiumot, az egész Bánátot és a Tiszántúl nagy részét is. Mivel a románok történelmük folyamán minden szövetségesüket cserben hagyták, ez sem esett nehezükre. Az antant azonban nem tartotta be az ígéretét, mert a Bánát egyik felét az akkor létrehozott délszláv államnak adta, és a Tiszántúlból sem kaptak meg minden területet. Ezeket egyébként a románok azóta is követelik, mint jogos jussot. Sokan gondolják azonban úgy, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki nemrégiben mondta újságíróknak egy kérdésre válaszolva: a románok érdemtelenül kaptak hatalmas területeket a világháború után.
És sorolhatnám a sok félreértést, félremagyarázást, tudatlanságot, de ezt most nem teszem, mert nincs rá hely. Ezért döntöttem úgy, hogy jövőre, a románok ünneplését elrontom, és kendőzetlenül megírom Trinonról, valamint az azóta eltelt mintegy száz év határváltozásairól az igazságot. Az anyagokat hozzá már mintegy öt éve gyűjtöm, de a megírása, a kiegészítések, a megfelelő illusztrációk megtalálása legalább egy évre mindennapi elfoglaltságot ad nekem. E mellett az általam indított és azóta is szorgalmazott Országhatártúra mozgalmat is szervezem gőzerővel, hogy a trianoni békediktátum 100. éves évfordulójára (2020. június 4.) kiadásra kerüljön.
Az idén augusztus elején a horvát-Adrián nyaraltunk, már akkor is dolgoztam, még estefelé is a könyvemen, mint ahogy a képeken is látszik. A saját és az Országhatártúra honlapja továbbra is működik. E-mailen vagy telefonon engem is el lehet érni. Trauban azért fürödtem is, meg Spalatóban élveztem a pálmafás sétányt.

2017. augusztus 21., hétfő

Tűzijátékhumor





Puliszka receptjei

Nem feltétlenül kell a legegyszerűbb változathoz ragaszkodnunk.

Puliszka

Hozzávalók:

·10 dkg kukoricadara
·10 dkg kukoricaliszt
·
·víz
Egy kis lábasban forralj fel sós vizet, majd öntsd hozzá előbb a darát, majd a lisztet. Közben folyamatosan kevergesd - a legjobb habverővel. Ha besűrűsödött, kanállal formázz belőle halmokat, és azonnal tálald.
 

Puliszka másképp

Hozzávalók:

·kukoricadara
·
·víz
Forralj vizet, majd amikor már lobog, tedd bele a kukoricadarát. Főzd körülbelül 20 percig. Ezután vedd le a tűzről, és kevergesd pár percig. A puliszkát nedves fakanállal válaszd el az edény oldalától. Hagyd még egy kicsit, hogy megszívja magát, majd borítsd ki az edényből. Megolvasztott vajon pirítsd meg a puliszkadarabokat.

Juhtúrós puliszka

Hozzávalók:

·egy adag puliszka
·egy kis pohár tejföl
·25 dkg juhtúró
·zsír
Egy kisebb tepsit kenj ki olvasztott zsírral, oszlass el benne néhány kanál puliszkát, erre tegyél egy réteg túrót, tejfölt, csepegtesd le zsírral, majd jöhet egy újabb adag puliszka. Folytasd a rétegezést, míg a hozzávalók el nem fogynak, úgy, hogy legfelülre túró kerüljön. Forró sütőben pirítsd meg a tetejét, és melegen tálald.

Szalonnás puliszka

Hozzávalók:

·egy adag puliszka
·25 dkg húsos szalonna
·2 fej vöröshagyma
A puliszkát főzd keményre, majd, ha kihűlt, borítsd egy tiszta konyharuhára, és lapogasd el 1,5 centi vastagságúra. A felkockázott szalonnát pirítsd zsírjára, majd dobd mellé az apróra vágott hagymát is. Nem kell teljesen üvegesre párolnod, csak egy kicsit puhítsd meg. A puliszkát kend meg hagymás szalonnával, majd rétesszerűen tekerd fel, külsejét kend meg a megmaradt zsiradékkal, majd forró sütőben 5-10 perc alatt pirítsd meg.

ÉS MÉG SOKFÉLE VAN!

NOSZTALGIA - ÖT ÉVE TÖRTÉNT Méltó ünneplés Alsóörsön augusztus 20-án - Képes beszámoló

         Már a gyülekező közönség létszámából lehetet következtetni, hogy nagy lesz az érdeklődés.
          A Himnusz és az Európai Unió himnusza után Hebling Zsolt Alsóörs polgármesterének a köszöntője hangzott el. Az összefogott, jól szerkeszetett beszédben István király méltatása mellett az alsóörsiekről is szép szavakkal emlékezett. A Petőfi idézet is remekül illett az ünnepség emelkedettségéhez.
          Az alsóörsi Sirály Nyugdíjas Klub énekkaráról nemrég írtam az egyik bejegyzésemben: milyen kár, hogy színvonalas programukat a megeredő eső miatt kevesen hallgatták. Most kárpótolta őket a sors, mert az ország minden szögletéből jelen lévő nagyszámú hallgató előtt mutatták be ügyesen összeállított műsorukat. Nagyszerű dolog látni, hogy 14 hölgy és 4 úr a közös éneklésnek hódol, és ezt megosztja velünk is.
        Az új kenyér immár hagyománnyá nemesedett szentelését Szabó János tiszteletes prébános, Ráski Miklós református és Balla Barna, a testvértelepülés, Málnás református lelkészei végezték. A kenyér szelése és kínálása Dávid Roland "Ez itt az én hazám" kellemes éneke mellett történt.    
           A képen Szabados András (Ácsról) kóstolgatja az új búzából készített kernyeret. (Aki a helybeli kislányt felismeri, legyen szíves a nevét nekem megküldeni, hogy őt is meg tudjam nevezni.)
          Polyák Lilla  és Homonnai Zsolt sláger, musical, operett dalokból összeállíttt műsora nagy sikert aratott. Az erőteljes előadásmód, a kiváló, egymással is jól harmonizáló hangok, a kellemes humor, Zsolt nevezetes csípőmozdulatai, a közönséggel létrejött kontaktus, a színpadon jól mutató pár igazi élményt nyújtott. Kiemelkedtek a nemzeti ünnep tiszteletére elhangzó "Szálj, szálj sólyom szárnyán..." és István király imája című számaik.
A tűzijáték gazdag volt, és most is tetszést aratott.
          Utána a veszprémi Mokka zenekar utcabálján rengetegen szórakoztak. A nyár folyamán több utcabálban is részt vettem, ezeken megszokam a kirobbanó kezdést. Megijedtem, hogy most valami probléma lesz, mert az első két szám eléggé erőtlennek, színtelenne tünt. De a mindig sikeres "Csókkirály" meghozta a táncolási kedvet. Az ötödik számnál pedig meg is kedveltem a fiúkat. Afrika dícséretekor eredetileg az hangzik el: "Szóba sem jöhet Skandinávia". Most pedig így énekelték: "Szóba sem jöhet Csehszlovákia".
         A következő blokkjuk a sörről, borról, pálinkáról szólt. A kezdés után fél órával már azon gondolkozhatott a közönség, hogy "részegen ki visz majd haza"? A zenészek és a közönség egyre jobban "érezte egymást", jól szólt a Most múlik csendesen, a Gyere, gyere táncolj még, a Se veled, se nélküled, a twist, a Csao Marina, a Nekem így is jó, a Petróleumlámpa, a Régi csibészek.
          Hogy a végén kinek kivel, milyen állapotban és hogyan sikerült hazamennie, nem vártam meg. Közeledett az éjfél, az egész esti jól összeválogatott és kiválóan "levezényelt" ünnepi műsor kellemes érzésével elindultam a szállásomra. Csak az rontotta a jókedvemet, hogy ezzel vége az alsóörsi műsoroknak.

Tájkép csata közben. (Az ünnepség helyszíne éjfél körül.)

2017. augusztus 20., vasárnap

NOSZTALGIA - Ghymes együttes koncertje Alsóörsön - 2012. aug. 19.

          Sok komoly- és könnyűzenei műsort hallottam életemben, ezek közül az egyik, ami legjobban tetszett a tegnap esti Ghymes-koncert volt. A biztos, magas szintű hangszertudás, a különleges hangzás, a lüktető ritmus, az egyik számnál a dinamikus, a másiknál a himnikus, a harmadiknál a balladás előadásmód, és mindezek mesteri fokon!
          A kellemes idő, a hatalmas tömeg szemmel láthatóan megelégedéssel töltötte el a Nyitráról jött együttest, akik már az első számnál letették a névjegyüket. Óriási erővel kezdtek, majd a lassú, balladai számot a Tüzet viszek és az Itt a tánc ideje c. számok lüktető üteme, a hatalmas, de mégse zavaró dübörgés valami más szférába emelte a hallgatókat. A Bor és vér lassú előadása, A tóban fürdő madár c. szám közben a mesteri, virtuóz dobszóló igazi csemege volt. És ez így folytatódott tovább. A tőlünk tisztább, őszintébb magyarságuk a Ki őrizze a magyar nyelvet c. "imában" a hegedű valószínűtlen "sírásában" csúcsosodott ki. Befejezésként a féktelen jókedvükkel is megismertettek bennünket a szép, veszélyes boszorkányok felidézésével.
          De a közönség nem engedte el őket. És akkor bemutatták a magyarok összetartozását, a Kézfogását, ami a trianoni határokon túl többet jelent, mint azokon innen. Az orgonaszó, a csodálatos, imaszerű ének méltó befejezése volt az estnek.
 

Régi étel a pásztortarhonya

A tarhonyáról, magáról:
            A tarhonya vagy reszelt tészta egy magyar száraztésztaféle. Tarhonyából készül pl. a "pergelt leves", a laktató régi paraszt- vagy pásztorétel. Hungarikum.           
            A rostán átmorzsolva gömbölygetett tésztát tarhonya néven csak 1788-ban és az azt követő években írták le először. Az elődök a középkori apró tésztaformák voltak. Elkészítése igen munkaigényes, később ezért foglalta el a helyét a reszelt tészta. Legjelentősebb az alföldi parasztok táplálkozásában volt öreg tarhonya, kemény tarhonya, sűrű tarhonya, pirított tarhonya formájában.
            Az étel eredetije feltehetőleg Perzsiából származik, török közvetítéssel. Neve is a perzsa eredetű oszmán-török "tarchana" szóból ered, ami búzalisztből aludttej hozzáadásával készült tésztát jelent. Magyarországon általánosan az Alföldön terjedt el, mint az egyik leggyakoribb száraztészta. 
            Magyar szóként a tarhonya 1600 körül fordul elő először, akkor még nem tészta, hanem valószínűleg „főtt hús törmeléke” jelentésben. Egy más változat szerint a "tarho" (apró gömböcskékből álló hűsítő enyhén savanyú ital), amit felforralt tejből készítettek az Alföldön. Ebben az aludt, vagy savanyú tejben (tarhóban) főzték meg a pásztoremberek a száraztésztát, eszerint innen ered a tarhonya elnevezése.
            Elkészítésének ideje hagyományosan a nyár első fele, az aratás előtti időszak volt, ezért nevezték a júniusi meleget tarhonyaszárító időnek, a júniusi holdat pedig tarhonyaszárító csillagnak. Tarhonyarostán készítették, két különböző szitaszövet sűrűségű rostán dolgozták át, és minél kerekebbre sikerült, annál szebbnek tartották. A kész tarhonyát tésztaszárítóra rakták, majd száradás után vászonzacskóban a kamrában tartották.
            A szegedi asszonyok különösen híresek tarhonyakészítő művészetükről, ezt a hagyományt máig ápolják. A Tarhonyafesztiválra azonban nem csak Szegedről és környékéről, hanem Délvidékről és Erdélyből is érkeznek nevezések.
            A szegedi tarhonya népszerűsége az 1879-es nagy árvíz után mind nagyobb lett, míg első világháborús adatok szerint Szegeden és környékén már pár ezer mázsa tarhonya készült, 1928-ban mennyisége meghaladta a 100 vagonnyit. Propagálásához még Móra Ferenc is hozzájárult tanácsaival.
            Nagyon egyszerű, ízletes ételünk a pásztortarhonya, melyet szabad tűzön, bográcsban is elkészíthetünk!

Hozzávalók: 
50 dkg tarhonya 
1-1,5 kg burgonya 
kolbász vagy virsli 
20 dkg szalonna 2 fej vöröshagyma 
2 db paradicsom 
2 db zöldpaprika 
kevés köménymag 
feketebors, pirospaprika 
majoránna,  

Elkészítés: 
            Az apró kockára vágott szalonnát megpirítunk. Amikor kiolvadt, ezen a zsiradékon megpirítjuk a tarhonyát és a felaprított vöröshagymát, a feldarabolt kolbászt vagy hámozott, karikázott virslit. Fűszerezzük, majd beletesszük a megpucolt, felkockázott burgonyát, felkarikázott paprikát, paradicsomot és felöntjük vízzel. Gyakori kevergetés mellett készre főzzük.

Tanács:
          Tálaláskor koviubit vagy más savanyúságot kínáljunk hozzá! 

Augusztus 20-a ünnepére

Magyarország nemzeti és állami ünnepe – I. István király temetésének és szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe, az Új Kenyér ünnepe. 1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is.
       István királyunk sírját 1038. augusztus 20-án – szentté avatásakor – nyitották fel a székesfehérvári bazilikában, s az egyház azóta is ezt a dátumot tartja ünnepként. Attól fogva, hogy 1818-ban Ferenc osztrák császár, magyar király megengedte Szent István Budán őrzött kézereklyéjének a budai Várhegyen történő ünnepélyes körülhordozását, messze földön híressé váltak a budai István-napok. Ez az esemény terebélyesedett a 18. század végén országos méretűvé. Ezeken az ünnepnapokon az ünnepi asztal ékessége volt az új lisztből készült kenyér, s az aratók mulatságát még inkább színesítette a nyáron névnapjukat tartó Istvánok ünnepe is!
I. (Szent) István törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, ezek élén érsek, illetve püspök állt. A keresztény tanítás a királyság legszilárdabb bázisává, a megtelepült társadalom mindennapi életének megtartó erejévé vált. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban ­a történészek becslése szerint ­63 éves korában hunyt el.
        45 esztendővel később VII. Gergely pápa Istvánt és fiát: Imre herceget, a szentek sorába iktatta. A magyar nép erre az időpontra ­1083. augusztus 20-ára ­évszázadok óta kegyelettel emlékezik.

A Szent Jobb kalandos története

A történet István király temetésével kezdődik 1038-ban. Az első írásos forrás Hartvik győri püspök 1116 körüli időkből származó legendagyűjteménye. Ebben leírja, hogy a királyt – végakaratának megfelelően – a székesfehérvári bazilikában temették el. István király halála után zavaros, nehéz évek következtek. Pogánylázadások igyekeztek megdönteni a még gyenge, kialakulatlan államot. A fehérvári káptalan, féltve a bebalzsamozott holttestet a megszentségtelenítéstől, kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból – ahová 1038. augusztus 15-én temették el István királyt – és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték, amelynek őre egy Merkur nevű férfi volt.
A jobb kezet Merkur később eltulajdonította, és bihari birtokán rejtette el. Mikor I. László király – a későbbi Szent László – hírt hallott az  ereklyéről, felkereste Merkurt a birtokán. Megbocsátott a "tolvajnak" és a Szent Jobb megtalálásának helyén az első magyar király tiszteltére, a szent ereklye méltó elhelyezésére, Szent Jobbi apátságot alapított. (Az apátság, s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb. Ma: Siniob, Románia).
Az Aranybulla (1222) a Szent Jobb tiszteletét törvénybe iktatta. A Jobb kifejezés itt még nemcsak a ma is látható kézfejet jelenti, hanem az egész kart, amelynek rajza (egy könyökben meghajlított kar) a szentjobbi apátság pecsétjén látható. A felső kart valószínűleg 1370-ben leválasztották és Lengyelországba vitték Nagy Lajos uralkodásának idején, a magyar-lengyel perszonálunió megkötésekor. Abban az időben nem volt ritka dolog, hogy a királyok ilyesféle ajándékokkal szerezték meg idegen uralkodók jóindulatát, vagy éppen a békekötést pecsételték meg ilyen gesztusokkal.
A 15. században kezdődött a Szent Jobb vándorútja. Először Székesfehérvárra vitték, majd a török uralom alatt Boszniába, később (1590 körül) Raguzába (ma: Dubrovnik, Horvátország), az ottani domonkos szerzetesekhez. Mikor Mária Terézia osztrák főherceg, magyar király tudomást szerzett az ereklye hollétéről, mindent elkövetett annak visszaszerzése érdekében. Hosszadalmas diplomáciai tárgyalások után a raguzaiak kiadták, így 1771. április 16-án már Bécsben csodálhatták a hívek, majd nagy pompával Budára szállították. Itt a Szent Jobbot az Angolkisasszonyok gondjaira bízta Mária Terézia, s egyben elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-ának megünneplését.
Az 1800-as évek elején II. József rendeletére a keresztesek férfirendje őrizte, majd a rend megszűnése után – 1865-től  az esztergomi főegyházmegye feladata volt a Szent Jobb biztonságos őrzése. Az 1900-as évek elején a budavári palota Zsigmond-kápolnájába került, ahol 1944-ig volt – innen vitték például az 1938-as Szent István-év keretében a Parlament elé az augusztus 20-i szentmisére.
A II. világháború alatt a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt elhurcolták, és egy salzburgi barlang mélyén rejtették el. Itt talált rá az amerikai hadsereg, s megőrzésre a salzburgi érseknek adták át. Az Amerikai Katonai Misszió három tagja hozta vissza Magyarországra, az 1945. augusztus 20-i körmenetre. (A küldöttség egyik tagja a magyar származású Kovach György ezredes volt.)
Az 1945-ös ünnepség végén a Szent Jobbot visszavitték az Angolkisasszonyok zárdájába, és ott őrizték 1950-ig, a rend feloszlatásáig. Ezután a Szent István Bazilika plébániájának páncélszekrényében rejtették el, mert ezekben az években már nem volt szabad nyilvános körmentben tisztelni Szent István jobbját. Így volt ez 1987. augusztus 20-ig, amikor a Szent István Bazilikában Dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek fölszentelte a Szent Jobb kápolnát, amelynek építését a néhai Lékai László bíboros kezdeményezte. Itt helyezték el az ereklyét, mely azóta is látogatható.
Szent István király halálának 950. évfordulóján, 1988-ban ismét sor kerülhetett a Szent Jobb országjárására, 1989-től pedig ismét évről évre megtartják Szent István napján a könyörgő körmenet.
A mumifikálódás kérdéséről Bochkor Ádám orvos írt először, aki 1951-ben megbízást kapott, hogy megvizsgálja a jobbot. Állítása szerint az 1038-tól az áthelyezésig eltelt 45 év elegendő idő volt István király holttestének teljes felbomlásához. A jobb épségét valószínűleg annak köszönheti, hogy a kéz volt a hanyatt fekvő halott legmagasabban lévő testrésze, és a meleg levegőben mumifikálódhatott. Ez a jelenség délen, a meleg, száraz levegőnek kitett holttestek esetében nem olyan ritka, mint a magyarországi éghajlaton. A Szent Jobbot 1988-ban Szentágothai János és 1999-ben Réthelyi Miklós professzorok vezetésével alapos anatómiai vizsgálatnak vetették alá. Mindkét esetben megállapították: egy 900–1000 éves, mumifikálódott, erős szorítású férfi kézfej található az ereklyetartóban. A testrész természetes módon mumifikálódott, mindenféle emberi beavatkozás nélkül, és igen jó állapotban van.  (Múlt-kor/Panoráma)